Trendmagazin

Tom Ford rendkívüli karrierje

Aki maradandóan változtatta meg a divatot

Ellentmondásos, de kiemelkedő, improvizatív és mégis, megfontolt brandépítő üzletember. Tanult művészettörténetet, szerepelt reklámfilmekben, s mielőtt befejezte volna a belsőépítész iskolát, rájött, hogy a divat az élete. A Guccinál töltött évek hoztak neki szakmai sikert. Kiemelkedő teljesítménye, és autentikussága emelte a divat élvonalába a hazánkban szinte ismeretlen Tom Fordot.

A Texas állambeli Houstonban született 1961. augusztus 27-én Thomas Carlyle Ford néven, egy ingatlan forgalmazó pár gyermekeként. A szülei szabadon engedték gyermekük ambícióit, és ha például festeni akart tanulni, szereztek neki festéket, és hozzá tanárt. Amikor otthon volt, gyakran rendezte át a lakást, mire a szülei haza érkeztek. Gyerek volt még, mikor családja Új-Mexikóba költözött, Santa Fe-ba. Ford imádta Santa Fe-t, mert teljesen más volt, mint Texas, ahol ő rosszul érezte magát, hiszen nem igen foglalkozott azzal, amivel az ottani legtöbb fiatal. Itt élt apai nagyanyja, akivel nagyon jól kijött, megtalálta vele a közös hangot. „Az ő élete sokkal teljesebb, boldogabb volt, mint a szüleimé – mesélte róla egy interjúban Ford – „Nem akart semmit, csak jól érezni magát.” A divattervező nem titkolja, hogy nagyanyja stílusérzéke kitörölhetetlen nyomot hagyott benne, s megtanította, hogy mennyire is fontos az önkifejezés. Később, tizenhét évesen New Yorkba ment, hogy az ottani egyetemen művészettörténetet tanuljon. Korai éveinek útkeresését jól mutatja, hogy alig egy évvel később otthagyta az iskolát, ugyanis népszerű reklámfilm szereplő lett, és eléggé elfoglalt is, hiszen ebben az időben volt olyan, hogy tizenkét párhuzamosan futó reklámfilmben szerepelt egyszerre. Kisfiús megjelenése, és átható, sötét szemei megnyerővé tették az átmenetileg Los Angelesben lakó fiatalembert. Ezután mégis visszatért az iskolapadba, de nem a művészettörténet, hanem a belső építészet vonzotta már – ez a szél sodorta a Parsons The New School for Design-ba, ahol a belső építészet tanulásába kezdett.

Másfél évig Párizsban is élt, mivel gyakornok volt a Chloé sajtó irodájánál. Bizonyára ez a rövid időszak is már benyomást gyakorolt későbbi munkásságára, mert a feladata nagyrészt a ruhakreációk fotózásra küldése volt. A New Yorkba való visszatérése utáni időkben rendszeresen látogatta a hosszú, rögös utat megjárt, 1977-ben szórakozóhellyé alakított Studio 54 nevű klubot. Biztos, hogy későbbi tervezői munkáit a klub és a diszkó légköre is inspirálta. Itt érték őt azok a befolyások, amik hatására homoszexuális lett, és az utolsó évét a New School-on a divatszakon töltötte, bár belső építészként tette le a diplomát.

A nyolcvanas évek derekán kezdett tudatosan a divat felé nyitni, bár ez korántsem nem ment könnyen. Ezt az időszakát a kitartás, és eltökéltség jellemezte, saját maga így emlékezett meg ezekről az időkről: „Ha szeretnék valami, meg fogom kapni. Elhatároztam, hogy divattervező leszek, és volt valaki, aki fel is vett!”A keresés időszakában direkt eltitkolta, hogy a New School-on építészeti diplomát szerzett, és azt is, hogy a Chloé-nál alacsony beosztásban ugyan, de már dolgozott. Annak ellenére, hogy híján volt a tapasztalatoknak, Ford egy hónapon át minden nap hívogatta Cathy Hardwick amerikai tervezőnőt, hogy munkát kaphasson a középkategóriás sportruházati cégnél. Hardwick végül beleegyezett a találkozóba. A tervezőnő így emlékszik vissza: „Egyáltalán nem volt szándékomban még csak esélyt sem adni neki. Megkérdeztem tőle, kik a kedvenc európai tervezői, és ő Armani és Chanel nevét mondta. Aztán, amikor hónapokkal később rákérdeztem, miért őket említette, azt felelte: Mert valami Armani darabot viseltél... Nem csoda, hogy tíz perc alatt megkapta a munkát!” Így Ford két éven át Hardwick tervező asszisztenseként dolgozott. 1988-ban a Perry Ellis-hez ment át, hiszen ismerte egyrészt a cég elnökét, Robert McDonald-ot, illetve a tervező Marc Jacobs-ot is. Itt ugyancsak kettő évig dolgozott, de ezután megunta, hogy az amerikai stílusú divatban dolgozzon. Később úgy nyilatkozott a New York Times-nak: „Ha egyszer jó tervező leszek, el kell hagynom Amerikát, ugyanis gátol engem. Itt túl sok a szakadt stílus. Akárhogy is legyen, de szerintem az európai egy értékesebb stílus.”

Ford hamarosan lehetőséget is kapott, hogy belépjen az európai divat világába: a Gucci abban az időben éppen mélyponton volt, a márka megújításának keretében igyekezett fokozni jelenlétét a női ready-to-wear szegmensében. Erről az időszakról maga Dawn Mello, a cég akkori kreatív igazgatója is azt mondja, hogy „abban az időben senki sem álmodott arról, hogy Guccit viseljen”. Ő kérte meg a szinte teljesen ismeretlen Fordot 1990-ben, hogy legyen a női ready-to-wear konfekció részleg tervezője. Az igazság az volt, hogy többen nem voltak hajlandóak elvállalni a munkát, arra meg főleg nem számíthattak volna, hogy az USA-ból egy tervező a kockázatos Gucci-hoz igazoljon, de az Amerikából érkezett, Európában kitörni vágyó Tom Fordnak erre volt szüksége. Így Tom Ford és párja, a nála 13 évvel idősebb divatújságíró Richard Buckley átköltöztek Milánóba, ami jó hatással volt Buckley-ra, akinél '89-ben rákot diagnosztizáltak, és csupán 35%-nyi esélyt adtak neki, hogy túléli. A nyíltan homoszexuális Ford és Buckley egyébként közel 20 éve élnek együtt. Hivatalosan is házasok, három foxterrier volt a tulajdonukban, a gyerekeket helyettesítendő, bár a gyerek vállaláson is gondolkoztak már... A kutyák egyike elpusztult, viszont a másik kettő élnek, sőt, Angus és India megjelentek Ford filmjében, a Single Man-ben.

Ford szerepe rohamosan nőtt az olasz cégnél, alig hat hónap leforgása alatt a férfi kollekciót is ő tervezte, nem sokkal később a cipőket is. 1992-ben Richard Lambertson, az addigi tervező igazgató helyét Tom Ford vette át, így ettől kezdve ő felelt a márka ready-to-wear részlegéért, a parfümökért, a marketingért, és a márka egész arculatáért, beleértve az üzletek belső kialakítását is. Ebben az időszakban egy jegyzettömbbel az ágya mellett aludt, és mindig magánál is hordta, hogy azonnal lejegyezhesse az ötleteit. Ford tizenegy termékvonal megalkotásáért volt felelős ebben az időben (többek közt a férfi-, és a női sportruházat, estélyi ruhák, bútorok, cipők, táskák és kiegészítők, poggyász -és ajándékok), átlagosan napi tizennyolc órát dolgozott, mégis feszültségek alakultak ki közte, és a társaság elnöke, Maurizio Gucci között, aki mellesleg a cég 50%-os részvényese is. Lényegében mindenben ellentmondtak egymásnak, Maurizio ki is akarta rúgni Fordot, de Domenico de Sole ragaszkodott hozzá.

Mindezek ellenére, mégis Tom Ford lett a Gucci kreatív igazgatója 1994-ben. Rögtön az első évben előrukkolt azzal, hogy visszahozta a divatba a csillogó betéteket, a Halston-stílusú bársony hippi darabokat, a vékony selyem inget és az acél betétes cipőt. A márka növekvő sikerét mutatja, hogy az 1995-ös MTV Video Music Awards-on Madonna egy Ford által megalkotott ruhában jelent meg. A következő évben Ford a céghez hozta a francia stylist-ot, Carine Roitfeld-et, és a fotós Mario Testino-t, hogy alkossanak egy új hirdetési kampánysorozatot a cégnek. 1995 és 96 között a Gucci értékesítései 90%-kal nőttek. Ekkoriban szinte minden irányt Ford adott meg a divatban. Szintén Ford érdeme volt, hogy a cég a tőzsdére mehetett 1995 októberében, amikor is egy részvény 22 dollárt ért, a következő év márciusára már 48-at, 1999-ben pedig már 75 dollárt is ért egy részvény. Ebben az évben a Bernard Arnault vezette luxusipari konglomerátum, az LVMH növelte a részesedését azzal a céllal, hogy később nyilvánosan meg is vásárolhassa a Guccit. Arnault részesedésének hígítása érdekében Ford és Domenico De Sole megkereste a Pinault-Printemps-Redoute (PPR) csoportot, hogy lehetőségként kínálják fel számukra a stratégiai szövetséget. A cégalapító Francois Pinault elfogadva az ajánlatot harminchét millió részvényt vásárolt, ezzel mintegy 40%-os részedést nyert, és Arnault részedése is 20%-ra hígult. Ezen pár év alatt a Ford csatlakozása idején a csőd szélén álló vállalatból egy 4,3 milliárd értékű cég lett. (Amikor Tom Ford elhagyta a céget 2004-ben, annak értéke megközelítőleg 10 milliárd dollár volt).

Idővel a Gucci megszerezte az Yves Saint Laurent-t (YSL), és értelemszerűen Fordot nevezték ki kreatív igazgatónak. Itteni munkássága során Ford többször nyerte el az Amerikai Divattervezők Tanácsa díját, legutóbb tavaly választották a legjobb férfi divattervezőnek. Amint a Gucci esetében is, az YSL-t is képes volt vissza röpíteni a mainstream kategóriába. Ford hatását bizonyítja, hogy amikor 2001-ben kijött a lila paraszt blúzzal, bár a szeptember 11-ére tervezett YSL megnyitó elmaradt a katasztrófa miatt, több nő mégis kétségbeesetten telefonált, hogy kapható-e a lila blúz. Új szintre emelte a kereskedelmi hatást és a „művészi kifejezés” párosát, amikor az YSL Opium nevű illatát a meztelen Sophie Dahl-al reklámoztatta, és ugyancsak alul volt öltözve a harcművész bajnok, Samuel de Cubber, mikor az YSL M7-et képviselte – a megoldás meghozta a remélt hatást. Ford és az olasz divatcég útjai elváltak egymástól, miután ő és a siker útján mindvégig partnerként mellette állt CEO, Domenico De Sole együtt sem tudtak megegyezni a PPR főnökökkel a művészeti csoportot illetően.

Erre az elválásra mindenképpen szükség volt, hogy létrehozza a saját magáról elnevezett divatmárkáját 2005-ben, ami hamar a prémium márkák közé jutott kiemelkedő minősége, és megoldásai miatt. Domenico De Sole is csatlakozott a Tom Fordhoz, mint formális igazgató. Ford kiváló üzleti érzékét, kreativitását és márkaépítési képességeit mutatja, hogy rögtön az első évben bejelentette, hogy a Marcolin Group-al közösen optikai kereteket és napszemüvegeket fognak előállítani, és értékesíteni, valamint az Estée Lauder-el is megállapodást kötött, hogy közösen hozzák létre a Tom Ford Beauty márkát. A Tom Ford Beatuy kollekció jelenleg 16 saját keveréket, és 5 különböző „signature” illatot tartalmaz. Amióta elindultak, a Tom Ford szemüvegei és szépségápolási termékei hatalmas sikert arattak, rendszeresen a Top 3 márka között vannak a szakboltokban.



2005 márciusában Ford bejelentette saját filmgyártó cégét, a Fade to Black-et. 2009-ben debütált filmrendezőként, amikor a Single Man című, Christopher Isherwood tollából született művet filmesítette meg a saját költségén. A film 1962-ben, a kubai rakétaválság előtti napon játszódik, egy középiskolai tanár és korábbi szerelme találkozásáról, valamint tizenhat évnyi kapcsolatukra való visszaemlékezésekről szól. A Colin Firth és Julianne Moore főszereplésével készült film forgatókönyvét David Scearce-al közösen írták meg. A filmet a 66. Velencei Filmfesztiválon Arany oroszlán-díjra jelölték, Firth BAFTA-díjat nyert a filmben nyújtott alakításáért, emellett Oscar-díj jelölést is kiérdemelt. Nem szükséges rosszmájúság ahhoz, hogy észrevegyük a Tom Ford kollekció darabjait a szereplőkön, így a film – túl a szakmai teljesítményen – egy Tom Ford reklámfilmnek is beillik.

2007 áprilisában nyílt meg a márka első, saját áruháza New Yorkban, a Madison Avenue 845 szám alatt, aminek megnyitása egybeesett a márka új férfi kollekciójának bemutatásával. Jelenleg összesen 21 üzlete van szerte a világon, többek közt Milánóban, Las Vegasban, Tokióban, Oroszországban, Zürichben vagy éppen Dubaiban. Megszületése óta a márka megannyi Hollywood-i férfihírességet öltöztetett, mint például Brad Pitt-et, Tom Hanks-t, Pierce Brosnan-t, Bradley Coopert, Johnny Depp-et, vagy az általa rendezett film férfi főszereplőjét, Colin Firth-t. Emellett szintén szakmai sikernek számít, hogy Daniel Craig a legutóbbi két James Bond-filmben Tom Ford által tervezett öltönyben jelent meg a vásznon.



Tom Ford kétségtelenül a legismertebb amerikai divattervező, aki a divatiparban saját magát találta meg. Kiemelkedő szakmai tudását jól szemlélteti karrierjének íve, a Gucci ház és az YSL újraélesztése, a megannyi szakmai elismerés amit begyűjtött, valamint mindössze hetedik éves márkájának átütő sikere, mely siker minden bizonnyal a nevével van összefüggésben.