„Amikor öt évvel ezelőtt elindultunk, nem gondoltam volna, hogy ilyen sikeresek lesznek a ruhák. Minden egyes alkalommal nagy büszkeséggel tölt el, amikor látom, hogy az emberek a mi darabjainkat viselik, azt azonban fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy a siker nem csak az én érdemem. Ez óriási csapatmunka, ahol mindenkinek nagyon fontos és felelősségteljes szerepe van” – értékelte az elmúlt időszakot Hedvig, utalva a sztártervezőkön túl, Baranyi Ádám és Parrag Andrea kreatív tervezőkre is.
Zimány Linda a kezdetek óta cukormadár, a csodaszép glammodell a születésnapi partin az egyik szexi, átlátszó kreációjában tündökölt és keltette fel e figyelmet. „Úgy érzem, sokat fejlődtünk az eltelt évek során, egyre inkább érvényesül a saját, egyedi stílusunk. A kezdő csapatot Regivel és Sylvivel hárman alkottuk, Éva és Zita csak később csatlakozott. De éppen ez a jó a Sugarbirdben, hogy egy-egy tag bővülésével még színesebbé válik a márka, ezzel garantálva az üdeséget és változatosságot” – árulta el Zimány Linda, aki imádja az extrém szabást és anyagokat, így a mostani szezonban is egy limitált szériás bőrkollekcióval jelentkezett.
„Gyerekként sokszor álmodoztam arról, hogy saját magam tervezem a ruháimat, de ez három évvel ezelőtt még teljesen elképzelhetetlennek tűnt. Ám amióta én is csatlakoztam a csapathoz ez a fajta kreatív munka az életem szerves részévé vált, és ez hatalmas örömmel tölt el” – avatott be érzéseibe Horváth Éva, akinek ruháit idén ősszel a letisztultság jellemzi.
Az exkluzív divatshown az elbűvölő szépségű Weisz Fanni immáron hivatalosan is csatlakozott a sztártervezőkhöz, s ezzel egy régi álmát váltotta valóra. Vujity Tvrtko megindító szavakkal mutatta be a címlaplányok legújabb állandó tagját, Weisz Fannit. A siket szépségkirálynő első kollekciójában a fekete tüll és a rózsaszín szatén dominált.
A bemutató után, az este méltó befejezéseként az egybegyűltek Keresztes Ildikó, Gallusz Niki, Judy, Gáspár Laci és Rakonczai Imre vezetésével, együtt énekelték el Halász Judit Boldog Születésnapot című dalát. Majd ezt követően, a hatalmas tömeg az est házigazdáival, Szekeres Nórával és Rákóczi Ferivel együtt a Nándori cukrászat remekét, a 800 szeletes fekete-fehér és pink színekben pompázó tortacsodát is megkóstolhatta.
Az esemény főtámogatója a Fiat 500 volt, amely éppen a Covergirls csapatával egy időben ünnepelte ötödik születésnapját, így tiszteletére egy egyedi ruhakollekcióval is készültek a tervezők.