Trendmagazin

Beleszerettem Belfort karakterébe

A Flicks and Bits interjúja a film kulisszatitkairól

Martin Scorsese filmjében Jordan Belfort az amerikai álomtól egészen a vállalati kapzsiságig jut el, miközben a becsületességtől egészen eltávolodva, a késő ’80­-as évek korrupt világába csöppen. A mértéktelenség, siker, és gazdagság ízét már a korai húszas éveiben megízleli, köszönhetően a saját maga által felépített brókercégének. Pénz, hatalom, nők, drog, és kísértés, melyek végigkísérik Belfort életét, és persze a hatóság fenyegetése is, mely őt hidegen hagyja. Jordan Belfort 1990­-es ugyanilyen nevű sikerönéletrajzán alapul a film története is (a témában készült cikkünk itt olvasható), azonban a Wall Street Farkasa immáron ötödik alkalommal hozza össze Leonardo DiCaprio­t és Martin Scorsese­t egy újabb közös alkotáshoz. DiCaprio mellett a sztárgárda, mely a filmben szerepet kapott, olyan neveket vonultat fel, mint Jonah Hill, Jean Dujardin, Kyle Chandler, Jon Bernthal, Margot Robbie, Jon Favreau, Rob Reiner, Matthew McConaughey és Kenneth Choi. A Flicks and Bits magazin interjúja.

Flicks and Bits (Imran Hassan): Mi volt olyan különös ebben a történetben, amely arra késztetett, hogy részt vegyél a filmben?

Leonardo DiCaprio: Számomra nagyon szórakoztató volt, ahogy Jordan megírta ezt a történetet, az ő abszolút őszinte módján minden egyes viharos, radikális cselekedetével együtt, amin keresztül ment. Semmit nem tartott titokban, és nem is bánt kesztyűs kézzel az olvasóval. Bármikor, amikor megajándékoznak egy lehetőséggel, amiből filmet forgathatsz, akkor egyszerre szeretnéd eljátszani a főszerepet, és persze részt venni a forgatásban is. Jordan nem mentegetőzött azok miatt, amiket csinált, és persze a hatalomvágya miatt sem, vagy épp mert elfogyasztott mindent maga körül­ és ez kiváló alap egy jó karakter, és egy fantasztikus sztori megalkotásához. És természetesen a tény, hogy végül is meg kellett fizetnie a tetteinek az árát, igazán az a dolog, ami egy jó film elkészítéséhez szükséges.

Körülbelül 6 évvel ezelőtt olvastam el Jordan Belfort novelláját, és el kell hogy mondjam, igazán elragadó olvasmány volt, hiszen egyszerűen úgy éreztem, hogy az ő élettörténetében minden benne van, ami napjaink társadalmában rossz. Ez a hedonista életstílus, a történelemnek épp ebben az idejében a Wall Street­en, ahol Jordan­nek alapvetően minden lehetséges kényeztetése megadatott, és ő mégis a kapzsiság, és persze saját maga megszállottja lett lényegében. Annyira megingathatatlan volt ebben az időszakban, és annyira őszinte, cseppet sem mentegetőző az önéletrajzában sem, hogy szinte megigézett ez a karakter, és már nagyon régóta vártam, hogy eljátszhassam ezt a szerepet.

Martin Scorese lett kiválasztva a rendező személyére, akivel te már több alkalommal dolgoztál együtt. Ez hogyan történt?

Amikor megkaptuk a forgatókönyvet már rögtön beleszerettem a karakterbe, és tényleg szerettem volna eljátszani ezt a szerepet, valamint megcsinálni a mozifilmet­ és Scorsese­t is nagyon érdekelte ez a projekt. Épp akkor fejeztük be a „Viharsziget” című filmet, és kezdtünk el nekilátni ennek a projektnek, de a finanszírozás akkor még nem jött össze. Így Scorsese elment, hogy megvalósítson egy másik projektet, és azután még egyet. Megpróbáltam volna egy másik rendezővel előrehaladni, azonban nem tudtam kiverni a fejemből azt, ahogy Scorsese meg akarta valósítani ezt a projektet, hiszen az ő munkájával képesek lehettünk arra, hogy a karaktereket életre keltsük, és valósan alkossuk meg az egészet. Persze nem hiányozhatott az a fajta sötét humor sem a filmből, ami olyan nyilvánvalóan oda illik, és amit viszont csak nagyon kevés rendező tud ilyen jól megvalósítani, mint Scorsese, tehát nem engedhettem, hogy más csinálja meg ezt a filmet. Terence Winter forgatókönyvében nagyon sok humor található, és emlékszem, ahogy az első olvasat után Scorsese említette, hogy ez majdnem olyan sötét humor, mint az 1990-­es „Nagymenők” című filmben volt, amiben hasonló hangulatot kellett megvalósítania.

Azt gondoltam, hogy ez a különleges filmkészítési stílus egyedi hangulatot kölcsönöz a filmnek, úgyhogy ismét felkerestem Scorsese­t, és azt mondtam neki: „Figyelj, ott vannak azok a rendes partnereink a Red Granite­nél, akik nemcsak finanszírozzák a mozit, de együtt is működnek velünk, és alapvetően szabad kezet adnak ahhoz, hogy egy kissé sötétebb filmet készítsünk, ne pedig egy rövid, korhatár nélküli filmet. És ők finanszíroznák azt is, hogy bemutassuk a ’90­es évek Amerikáját, szóval ez az a ritka pillanat a karrierünk során, amikor tényleg bármit megtehetünk, amit csak szeretnénk, tehát arra kérlek, nézd át ezt a projektet még egyszer.” Így is tett, és szerencsére tényleg meg tudtuk csinálni ezt a mozifilmet, melyben az összes színésznek olyan ritka jó lehetősége volt, hogy tényleg szabadjára engedhette a kreativitását, és úgy játszhatta el a karakterét. Ez persze azért volt jó, mert így sokkal jobban átérződik a film valódi hangulata, életszemlélete. Bárcsak több ilyen film lenne.

Emlékszem, egyszer apám elvitt a moziba, és egy olyan filmet néztünk meg, amit Marty rendezett, és ezt mondta: „Ha lesz rá lehetőséged, és zöld utat kapsz a filmiparban, akkor egy emberrel mindenképp együtt kell dolgoznod: Martin Scorsese­szel.” Megkerestem, és tényleg megpróbáltam együtt dolgozni vele, majd az egész közös munka a „New York Bandái” című filmben érte el a csúcspontját, és azóta jó kapcsolatot építettünk ki egymással, és egyre jobban meg is bíztunk egymásban. Észrevettük, hogy sok dologra ugyanúgy érzünk rá a különböző stílusú mozifilmeket illetően, hogy egy­-egy jelenetnek milyennek kellene lennie. Sokszor nem is kell egyeztetnünk, vagy megbeszélnünk a dolgokat. Azonban ami ennél is fontosabb, hogy számomra minden nap hálás, amikor egy ilyen nagyszerű emberrel dolgozhatok együtt. Ő képes arra, hogy megerősítse az ember pozitív tulajdonságait, hogy ezáltal még többet hozzon ki belőle­ pedig néha ezeket el is felejti az ember. Persze forgatás során az ember annyi tanácsot kap, hogyan legyen jobb, de amiatt a számos hasznos dolog miatt, amit ő mondott nekem a forgatás során, úgy érzem ismét rengeteg új dolgot tanultam.

Amikor ilyen, eléggé szégyenletes embert kell eljátszanod, mit gondolsz hogyan vélekedik majd erről a közönség?

Ez minden egyes ehhez hasonló filmnél egy jó kérdés, hogy vajon a közönség hogyan reagál majd arra, hogy a filmben ilyen rossz tetteket követ el az a személy, akit eljátsszunk. Ez azonban nemcsak a témától függ, hanem attól, hogy a színész milyen őszinteséggel tudja eljátszani azt a karaktert. Ez volt az egyik dolog, amit Scorsese még az elején mondott nekem: „Abból, amit az eddigi filmkészítéseim során tapasztaltam, hogyha hitelesen játszod el a szerepet, és azt nem hazudtolod meg, az emberek elfogadnak bármit.” És ez megragadt bennem. Egyébként ez tényleg így van számos karakterrel, akiket a múltban láthattunk a mozivásznon: ameddig igaznak hangzanak, és amíg hitelesek, addig bárhová követjük őket. Néhány minden idők legjobb karakterei közül meglehetősen viharos, szörnyű ember.

Ami igazán meglepett engem a film készítése közben, szerintem Amerika, és a világ óriási undora, a Wall Streettel szemben. „Vajon vonzaná az embereket egy olyan kaland, melyben ilyen emberek vannak, az ország összes pénzével a kezükben?!” Ami meglepő volt, a tény, hogy tudod, hogy nem tudsz segíteni, ezeken az embereken, de mégis végig akarod nézni, ahogy tönkremennek. Szívesen nézzük végig azt, ahogy ezek az emberek teljesen hidegen hagynak mindent magukon kívül, és csak a saját vágyukkal, és kapzsiságukkal törődnek. Ez persze ironikus, de hihetetlenül szórakoztató. Ez egy olyan ritka lehetőség, amikor tényleg improvizálnunk kellett, és valami olyat tenni, amiről azt gondoljuk hogy a generációnkra jellemző. Ez nem klasszikus, és nem is az amerikai irodalom ikonikus nyelvét használtuk hozzá, sokkal inkább egy olyan emberét, aki egy nagyon őrült időben élt.

Nagyon sok kicsapongó, és sötét humor van a filmben, és értem hogy a Wall Street Farkasa egy eléggé rögtönzött alkotás. De mit ad ez hozzá a filmhez?

Az egyik kapcsolatom az ilyen típusú filmekhez a „Caligula” című film volt, melynek a központi témája a vagyon, és drogok tobzódása­ és persze néhány ember, akik bármi áron el akarták érni a céljaikat. És persze voltak olyan korábbi filmek is, mint a „Brókerarcok”, vagy a „Tőzsdecápák”, azonban a mi alkotásunkban olyan humor van, mely eddig szerintem semmilyen filmben nem volt látható. És a filmhez való egész megközelítésünk nagyon rögtönzött volt. Mindannyian azt szerettük volna, hogy minél közelebb kerüljünk a karakterünkhöz, és a lehető legtöbbet megtudjunk róluk. Nekem volt arra lehetőségem, hogy személyesen is találkozzam Jordan Belforttal, és első kézből meghallgassam a történetet, mondanom sem kell, hogy ez mennyit segített.

Ezt követően következett egy komoly begyakorlási időszak, amikor rengeteget improvizáltunk, és végül annyit gyakoroltunk, hogy elkezdhettük az egész filmforgatást is. Szerencsére voltak referenciáink, és tudtuk hogy pontosan milyen jeleneteket szeretnénk készíteni, de az egész hihetetlenül laza volt. Az egész olyan volt, mint egy színházi társulat, ahová bejön néhány srác, és eljátszik valamilyen szerepet. Számos olyan jelenet sorozat volt, amiket órákon keresztül próbáltunk improvizálni, míg végül jó lett. Amikor persze olyan jó színészekkel dolgozik együtt az ember, amilyeneket én kaptam magam mellé, akkor bármit meg tud valósítani. Szerintem a sötét humor mindenkit meg fog lepni­ de persze nincs egyetlen olyan Scorsese mozifilm sem, aminek ne lenne egyfajta jellegzetesen sötét oldala, vagy ne lenne benne olyan mélység, amit aztán alig lehet kibogozni.

Az egész hozzáállásunk tényleg ilyen volt: „Ne bánj kesztyűs kézzel, ne mosd tisztára a szennyest, és ne tedd a karaktert rokonszenvessé, úgy játszd el, amilyen valójában.” És ez ugyanakkor azt is jelentette, hogy fel kellett fedeznünk milyen volt az az idő, amikor ők teljesen szabályok nélkül élhettek. Végül persze meg kellett fizetniük az árát, hiszen minden összedőlt, és felégett körülöttük. De épp azért kellett így játszanunk, mert akkor ők is így tették, és mindennek ellenére hihetetlenül jól szórakoztak akkoriban.

Milyen volt együtt dolgozni Jonah Hill­el, különösen ami a humorát illeti?

Jonah egy nagyszerű ember, és rendkívül izgatott volt hogy ott lehetett közöttünk, és eljátszhatta az egyik karaktert. Amikor először beszélgettünk, még nem is volt a stábtagok között, de már akkor azt mondta: „Ez az a szerep, amit el kellene játszanom. Ez a karakter beszél hozzám, ismerem ezeket az embereket, láttam a világukat, én vagyok a megfelelő ember erre a szerepre.” És amikor egy színész ilyen szenvedéllyel beszél egy szerepről, akkor azonnal értesíteni akarod a rendezőt arról, hogy van egy ember odakint, aki óriási bedobással játszaná el ezt a szerepet. Scorsese találkozott vele, és azonnal fel is kérte a szerepre. Jonah úgy állt hozzá az egészhez, hogy: „Nézd, szívesen leszek a szárnysegéded ennél a szerepnél, szeretnék veletek menni, és támogatni téged, és Marty-­t. Szeretném megmutatni ezen karakterek lényegét, való életét, és sajátosságait.”

Tulajdonképp az egész forgatás egy fantasztikus élmény volt mindnyájunknak. És már számos olyan filmnél dolgoztam, ahol nagyon specifikus felépítése volt a cselekményeknek, és annyi különböző szál fut egymás mellett, amiknek mind meg kell történniük, hogy elérjünk a végkifejlethez­ de ez most teljesen más élmény volt. Tehát egy olyan ember, mint Jonah, mindannyiunknak olyan felvillanyozó erőt nyújtott, ami minden egyes nap új löketet adott. Nagyon hálás vagyok, amiért ezt megtette értünk, és a filmért.

A pénz, a kapzsiság, és a kicsapongás ábrázolása a filmben egy pompás, művészi, ugyanakkor nagyon vicces stílust kölcsönöztek a filmnek. Számomra nem tűnik úgy, mintha ez befolyásolná a nézőket...

Igen, szerintem sem kell minden egyes filmnek szükségszerűen valamilyen morális mondanivalót tartalmaznia. Ezek a filmek pont arra valóak, hogy olyannak ábrázolják az embereket, amilyenek valójában. Ha nem is ugyanilyen a valóság, de legalábbis majdnem olyan hiteles. Számomra vannak olyan filmek, amiket csak egyszerűen meg kell nézni, és vannak olyanok is, amiken el lehet gondolkodni, vagy amelyek épp éveken át tartó nyomot hagynak bennünk. Azok a filmek, amiken gondolkodni lehet, több száz éven keresztül lényegesek maradnak. Azonban ahhoz, hogy ilyen filmet készíts, úgy kell nekilátni az egésznek, hogy „most olyan filmet forgatok, ami valamit tanít az embereknek”. Szerintem az embereknek ez eléggé átlátható, és nyilvánvaló is.

Olyan érzetet szerettünk volna kelteni, mint egy modern kori Római Birodalomban. Úgy szerettük volna bemutatni az embereket, hogy mindent beleadnak abba, amit csinálnak, csak épp azt nem tettük bele, ahogy a régi rómaiaknál a hajadonok szőlőt adtak a férfiak szájába. A történet mindent tükröz, ami rossz a mai társadalmunkban. A Wall Street történetében ez a hedonista életstílus, amikor Jordan csak az érzékeinek kényeztetésével foglalkozik, pontosan így történt, és mi szándékosan nem mutattuk meg Belfort áldozatait. Azt szerettük volna, ha a film egyfajta hipnotikus utazás lenne a néző számára, mely világban kicsit elveszhetnek, miközben észre sem veszik milyen pusztítást hagy maga után ez a kapzsiság. Ahogy Marty mondta: „Súlyos ügyről beszélünk, amire nincs gyógyszer.”

A filmben több olyan rész is lesz, ahol a nézőt sokkhatás, vagy épp döbbenet éri majd, egyszerűen magába szippantja ez a történet azt is, aki csak nézi­ és épp ezt szerettük volna elérni. Egy olyan időbe szerettük volna visszarepíteni az embereket, amely vad, és féktelen volt, szabályok, és törvények nélkül. Egy olyan világba szeretnénk elröpíteni, ahol te magad is majdnem érzéketlenné válsz az erkölcstelenségtől. Szerintem ezt kiválóan véghez is vittük.

Mennyire volt az fontos számodra hogy Jordan Belfort­tal személyesen tudtál beszélni a szerepről?

Nagyon hasznos volt számomra, legalábbis ami a színészetet illeti, de az évek alatt, amíg készültünk a filmre, többször is beszéltem vele. Muszáj megérteni, hogy ő maga úgy tekint vissza erre az időszakra, mint egy teljesen elszigetelt életszakaszra, melynek még ma is fizeti az árát. Mindent megtesz azért, hogy visszafizesse az adósságát mindenkinek, akit kihasznált. Azóta nagyon tisztességesen éli az életét, és az, hogy vele beszélhettem személyesen, hihetetlenül hasznos volt a filmre nézve. Azért mondott el minden egyes apró zavarba ejtő részletet az életéről, mert úgy gondolja, hogy az már a múlt része. Minden egyes alkalommal, amikor elkezdem vele beszélgetni, úgy kezdődött, hogy ő azt mondta: „Talán nem is kellene ezt filmre vinni.”Erre válaszoltam neki, hogy : „Nézd, te írtad ezt a könyvet. A könyv az életed egyik lezárt szakaszáról szól, és okkal írtad meg, azért hogy elmeséld mi történt a Wall Street zárt ajtói mögött, vagy épp hogy elmondd milyen is volt egy szabályok nélküli világ. A könyvben számos dolgot leírtál, most mondd el az igazat.” Persze amikor már elkezdtünk beszélgetni, már azt mondta: „Rendben, nyitott könyv vagyok, nemcsak azt fogom elmondani, hogy mi történt azon a napon, hanem azt is, ami tízszer rosszabb volt annál.”

Marty persze szeretett volna távol maradni Jordan­tól, de csak azért, hogy képes legyen rendezői szemszögből látni a dolgokat. Így viszont több szemszögből én voltam a központi ember, aki rengeteg információt hozott Jordan­tól, és elmondta Marty­-nak. Általában ilyenkor Marty válasza az volt: „Fel tudjuk ezt venni holnap? Forgathatunk állatokkal is? Jordan azt mondta hogy így volt…” És a mi fantasztikus csapatunk mindent biztosított számunkra. Ebben a tekintetben rendkívül szabadon használhattunk bármit a forgatás során, a film érdekében.